jézus
ma is köztünk él!

Ez egy bemutató honlap az Online Gyüli MAG csomagjához.

Fontos tudnod, hogy minden eleme szabadon alakítható a saját gyülekezeted igényei szerint – a színek, a képek, az ikonok, sőt még a szekciók sorrendje is úgy formálható, ahogy nektek a legmegfelelőbb. Szeretnénk, ha ez az oldal valóban rátok hasonlítana – mert hiszünk abban, hogy minden közösség egyedi, és megérdemli, hogy a webes jelenléte is ezt tükrözze.

Állandó alkalmaink

Istentisztelet

Időpont:

Vasárnap 9:00

Rövid leírása az alkalomnak

Bibliaóra

Időpont:

Csütörtök 18:00

Rövid leírása az alkalomnak

Ifjúsági Alkalom

Időpont:

Szombat 17:00

Rövid leírása az alkalomnak

Rólunk

Isten szeretete összeköt bennünket. Közösségünk egy olyan hely, ahol megtapasztalhatod a hit, a remény és az elfogadás erejét. Hisszük, hogy minden ember értékes, és célunk, hogy együtt növekedjünk Krisztusban, szeretetben és szolgálatban.

A gyülekezet rövid bemutatása

Gyülekezetünk egy nyitott és befogadó közösség, ahol az evangélium üzenete a mindennapokban is élő valóság. Istentiszteleteinken, közös imáinkon és alkalmainkon Isten jelenlétét keressük és egymást is bátorítjuk a hit útján. Szeretettel várunk mindenkit, aki békére, közösségre és lelki növekedésre vágyik.

Közösségi élet és szolgálat

Nemcsak vasárnap, hanem a hét minden napján él a gyülekezeti élet. Ifjúsági alkalmak, házicsoportok, imakörök és szolgálati lehetőségek várják azokat, akik szeretnének bekapcsolódni és mások felé is szolgálni.

Légy részese Te is!

Gyülekezetünk nem egy intézmény, hanem egy lelkes, szerető közösség. Akár kereső vagy, akár régóta jársz hitéleti úton, nálunk otthonra találhatsz. Szeretettel hívunk, hogy ismerj meg minket személyesen is!

Szolgálati Területeink

Gyülekezetünkben hiszünk abban, hogy mindenkinek van helye és szerepe Isten munkájában. Szolgálati területeink lehetőséget adnak arra, hogy képességeiddel másokat is építhess, és te is növekedhess a hitben. Fedezd fel, hol tudsz bekapcsolódni – akár a dicsőítésben, a gyermekek között, az imaszolgálatban vagy a közösségi események szervezésében!

rafaela-biazi-470405-unsplash.jpg
Ifjúsági Szolgálat

Rövid leírás a szolgálatról, kiknek szól, milyenek az alkalmak, mi a szolgálat célja stb.

Young African American priest with Bible talking to one of parishioners
Kis csoportok

Rövid leírás a szolgálatról, kiknek szól, milyenek az alkalmak, mi a szolgálat célja stb.

Prayer, peace and worship with woman in nature and mockup for God, spirituality and religion faith.
Ima Szolgálat

Rövid leírás a szolgálatról, kiknek szól, milyenek az alkalmak, mi a szolgálat célja stb.

Church in spring Naaldwijk
Szolgálat-4

Rövid leírás a szolgálatról, kiknek szól, milyenek az alkalmak, mi a szolgálat célja stb.

Egy hely ahol megtapasztalhatod Isten jelenlétét

„Ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.”

1 János 3:18

Közelgő események

Fontosabb események dátummal, rövid leírással.

Az esemény neve​

DátumJúnius 14.

Időpont: 17:00

Az esemény rövid leírása. Mi várható, előadó, stb

Az esemény neve​

Dátum: December 20.

Időpont: 17:00

Az esemény rövid leírása. Mi várható, előadó, stb

Az esemény neve​

Dátum: December 20.

Időpont: 17:00

Az esemény rövid leírása. Mi várható, előadó, stb

Az esemény neve

Dátum: December 20.

Időpont: 17:00

Az esemény rövid leírása. Mi várható, előadó, stb

Az esemény neve​

Dátum: December 20.

Időpont: 17:00

Az esemény rövid leírása. Mi várható, előadó, stb

Így élünk mi

Képek a közösség életéből

Fedezd fel gyülekezetünk pillanatait képekben – istentiszteletek, események és örömteli találkozások egy helyen.

Szeretnénk hallani felőled

Kapcsolat

Ha kérdésed van, szeretnél csatlakozni közösségünkhöz, vagy csak beszélgetnél valakivel, örömmel vesszük megkeresésed!
Írj nekünk, és hamarosan válaszolunk.
Szeretettel várunk istentiszteleteinken is!

Elérhetőségeink

Online is jelen vagyunk

Szeretettel várunk!